Egyszer lent

A sivatagból besétálni a városba - Lakner Zoltán

Episode Summary

Lakner Zoltán politológus, újságíró, széles körben ismerik a gondolatait fontos társadalmi kérdésekben, ő viszont egészen egyetemista koráig nem értette magával kapcsolatban a legalapvetőbb dolgokat sem. Aztán egyszer csak rájött, hogy nincs azzal baj, ha nem tudja megmondani, melyik csaj tetszik neki a suliban vagy hogy mikor lesz már barátnője. A kérdések rosszak és nem ő. Huszonévesen egy pillanat alatt állt össze számára minden, ami előtte hosszú évekig megfejthetetlennek bizonyult.

Episode Notes

Lakner Zoltán politológusként egyre nagyobb ismertségre tett szert. Tévés szerepléseivel és újságírói tevékenységével sokan megismerték és követték munkásságát. Az ismertséghez azonban hozzátartozik az is, hogy az ember magánéletét is többen követik figyelemmel. 2014-ben Zoli már közszereplőnek számított, amikor Facebookon/egy közösségi oldalon írt egy posztot, amelyben a nyilvánosság előtt is felvállalta melegségét. De hogyan jutott el ehhez a bátor döntéshez? Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie gyerekként és kamaszként? 

ALKOTÓK: 

Műsorvezető: Lovas Rozi

Szerkesztő: Mihálykövi Sára 

Szövegíró: Horváth János Antal 

Gyártásvezető: Grőger Dia

Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel 

Kreatív producer: Román Balázs

Producer: Hampuk Richárd